2017. április 20., csütörtök

Belle + Lara = Bara

Ezentúl hívhatnám így is a lányt, ahogyan a címben, Bara, de majd meglátom... :-)
Lara Croft a legnagyobb kedvencem a Pc-s játékkarakter hősnők közül. Aki esetleg a játékot nem ismerné, Tomb Raider néven kereshet rá a neten. Most nem is tudom már hányadik résznél tart a játéksorozat, de nekem a 3. rész volt a kedvencem, utána már zavarni kezdett a sok új funkció benne, és az 5. rész után már nem foglalkoztam vele tovább. Viszont, Lara számomra örök szerelem. Van egy nagyobb füzetem róla, régen vettem az áruházban, és így megtudtam, hogy Lara a Vízöntő jegyében született, azaz február 14.-én. Mivel én is Vízöntő vagyok, így már értettem miért őt érzem a legközelebb magamhoz a többi hősnő közül.
Ettől függetlenül nagyon szeretem Rynn-t is a Drakan -ból. Ő igazán hasonlít Lara-ra, de róla nem tudok semmit. Ez itt Rynn, akinek a társa egy sárkány, Arokh:


És ha már játékokról beszélek, most is megemlíteném még a nagy kedvencemet, a legjobb zombis játékot, a Resident Evil-t, ennek is több része van már, én a 3.-ig szerettem. Erről azért is szólok, mert nincs kizárva, hogy zombis-babás történetem is lesz, remélem, nem tántorít el majd Benneteket.

És még a Silent Hill, amiben volt egy gyönyörű gyilkos, Walter Sullivan. Ha, valaki horrorral akar játszani, annak tökéletes választás. Igazán nyomasztó hangulata van, én mégis imádom, mert tele van rejtéllyel, és csodás a grafikája. Én ebből a szemszögből is figyelem ezeket a játékokat, ezért fognak meg.

Na, de visszatérek a lényegre, Belle Lara-s szettjére, ami nem teljes, mert nincs se fegyvere, se kesztyűje. Ez azért van, mert én nem akartam fegyvert neki, a kesztyűt meg nem gondolom lényegesnek, de azért még gondolkodom rajta legyen-e neki. Ő részemről csak egy túrázó lány lesz, nem fog kalandorkodni, lövöldözni.
A bakancsa így néz ki készen:

Velúr anyagból van. A zokni pedig csak egy karima, mivel egy teljes zokni nem fért volna a cipőbe, így is a lehető legszűkebbre csináltam a lábbelit, különben nem tudta volna összezárni a lábait.
A bakancs szabásmintája ilyen:
Ez pedig a részletesebb elkészítése:
1. Körberajzoljuk a talpát, és elől némi ívet hagyunk, hogy formás legyen a cipő.
2. Sörkartonból 6db-ot vágtam ki talpnak.
3. Ebből 1-1-et a velúr darabra ragasztottam, ez kerül a cipő belsejébe bélésnek. A másik 2-2-őt egymáshoz ragasztottam, hogy magasabb legyen a talp. Ezeket a duplákat le lehet festeni ekkor olyanra, amilyen színűre szeretnénk a cipő talpát. Az enyém fekete lett, Sajnos erről a folyamatról nem készült kép.
4. Kivágtam a többi elemet is az anyagból.

5. Levágjuk a felesleget a belső talprészről.
6. Cikk-cakkozzuk a orr-rész ívét, így könnyebben tudjuk a talpra ragasztani.
7. Felragasztva így néz ki alul-felül.
8. Lábon ekkor ilyen, és most alá is lehet ragasztani a lefestett dupla talpakat.

9. Most a cipő oldala következik, aminek a felső széleit leragasztottam, mert ez egyszerűbb és gyorsabb a varrásnál.
10. Kilyukasztottam a fűző helyét.
11. Felragasztottam körbe a talp vonalán, majd belefűztem a fonalat.
12. A cipő alsó részét körberagasztottam két réteg csíkkal. Készen így néz ki. A hibák látszanak, pl. hogy mennyire el van csúszva a cipőfűző alul, de ez van, itt már nem tudtam rajta változtatni.
Így elsőre elégedett vagyok vele, remélhetőleg a többi jobban sikerül majd.

És végül az elmaradhatatlan hátizsák:
Lehet menni kirándulni! Majd, ha visszatér a szép idő... :-)